Ahogy kellemesen sétálunk az erdőben, akár mikor előfordulhat velünk is, hogy találkozunk egy vaddisznóval. Mondjuk olyannal, mint a képen látható. Aranyos kicsike, egyedül van, sántít is, természetesen megsajnálja az ember. Figyelem! Nem szabad se bántani, se segíteni rajta (se megsimogatni, mert akkor harap!). Ahogy az erdészettől megtudtuk, nem fog elveszni, mert a disznó fölötte családszerető állat, nem hagyja el a kicsinyeit. Vagy ha az anya már meghalt, akkor jön egy másik, aki örökbefogadja, és úgy neveli föl, mint a sajátját.

Ne felejtsük; ha nem bántjuk a disznót, akkor igaz lesz ránk, amit a második Péter levél ír:
"Visszafeküdt a disznó a pocsolyába, amelyben hempergett"... Hagyjuk tehát a disznót visszafeküdni a pocsolyába, akkor ő is békén hagy minket, és nem jön el a családjával megenni a tábori konyha javait!