1) Elemezze Szent Gellért püspök nagy legendájának alábbi részletét, a korszellemre és a spirituális körülményekre való tekintettel.
"Történt pedig, hogy mikor Gellért látta: Szent Imre gyarapszik az erényben, és Krisztus segítségével az emberi nem ellenségét férfi módra legyűri, a nép zaja elől menekülve egy magányos helyre vonult vissza, melyet a nép nevén Bélnek hívnak. Itt hét álló esztendeig böjtnek, imádságnak, virrasztásnak szentelte magát, ki nem mozdult innen; egy kunyhót épített magának, ebben fogalmazta műveit, amelyeket saját kezűleg le is írt. Egy napon azután, míg írogatott, és a túlságos elmélkedésről éppen szunyókálni kezdett, egy szarvastehén jött oda borjával, és mind a kettő melléje telepedett a földre. Egyszer csak a szarvasbika egy farkas elől menekülve nagy robajjal rájuk rontott, mire a szarvastehén megfutamodva borját ott hagyta a Kiválasztott mellett; ez el akarván bújni, a tintát, mellyel írt, a földre döntötte. A szarvasborjú azután követte őt hazatértében, s a püspök kenyerén élve, többé nem is tágított mellőle."
2) Mutasa be, mi történik a képen; kik hallgatják Gellért püspököt, hol prédikál, mikor és miről. Mit akart kifejezni a kép alkotója a színekkel?
Érettségi: eljutott hozzánk pár töri tétel...
2008.05.06. 23:04 Szappancs
Érdemes a blogot látogatni még ilyen kései órán is, hiszen ki tudja, mikor esik le egy-egy kiszivárgó tétel az utánfutóról, ami jól jöhet a másnapi érettségin?! Sajnos történelemből csak két tételt sikerült megszereznünk, de ezek annál fontosabbak, mondani sem kell, hogy ezek érik a legtöbb pontot. Tehát a forrás- és a képelemzés a 2008-as történelem érettségiből:
4 komment
Címkék: töri érettségi
A bejegyzés trackback címe:
https://szovi.blog.hu/api/trackback/id/tr72457554
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dóri 2008.05.07. 12:00:02
A holnapi angol feladatsort szeretném!!!És szerintem nem én vagyok az egyedüli úgyhogy Szövisek:szedjétek össze magatokat!(előre is köszi;))
"Petya,hozzmégegyüvegkőbányait" 2008.05.07. 16:02:58
De emelt szinten rövidesszének ott volt a kat megújulás:-P
azért.
azért.
GaspaR 2008.05.07. 21:50:07
:)Tényleg már egyre kiváncsibb vagyok a biosz tételekre...:)Nagyon jók az infók!
Krisu 2008.05.07. 22:56:31
akkor már a némete is jöhet:)...komolyan mondom holnap hiányozni fog h nincs érettségi..:D