Hogy a Diákszövetség is csatlakozzon az Iskola védőszentjének méltó megünnepléséhez, Gellért-hetet hirdet, melynek keretében átadja magát a nosztalgia teába áztatott Madeleine-darabkáinak szabad asszociációkat indító élvezetének.

Egykori iskolaújságunkból idézünk egy mára joggal klasszikusnak nevezhető fejezetet, "A Gellért szobor naplóját". Szent Gellért égi születésnapjáig ennek három epizódját olvashatjátok.

A Gellért szobor naplója

Kedves Naplóm! Már megint jól indult a reggelem. Hiába köszönök „Jó reggelt” a pontban 7-kor belibbenő Balázs bácsinak, ő híven ragaszkodik az „Ineternumammen” formulához. Végre friss levegő járja át rostjaimat a dohos hétvége után.

A diákok már negyed 8 körül elkezdenek szállingózni. Sohasem tudtam elképzelni, miért kelnek fel ilyen korán. Be is mehettek volna a templomba egy pár percre. Az imádság már az én időmben is nagyon fontos volt, persze úgy látom, erről mára már sokan megfelejtkeztek.

Jaj, ima! Balázs bácsi már ki is tette a „Reggeli ima” táblát, a lelkes Angyalka magnóval és könyvekkel a hóna alatt vonul le, ma ő tartja az elmélkedést. Tudom, jó témát választott, érdemes meghallgatni.
 

Hopp! Itt is van Czike tanár úr. Még le sem ért a lépcsőről, ordít vissza a folyosófordulóban eltűnő, de már a csöngő után beérkező diákokra, akik rettegve jönnek vissza, reszkető kezükben az ellenőrzőjükkel. Ez igazán nem szép dolog. A szabály az szabály, de ők most ügyesebbek voltak a tanárnál, ezt illene elismerni. Ez három ellenőrző volt, a következő tizenöt percben még tizenegyet szed össze.

Csöngettek, az első órára, kezdődik a délelőtt…

(Figyelem; az idézett szöveg retrospektív, egyes szereplők mára már nem felelnek meg a valóságnak!)