A Gellért-szobor naplója

Jaj, kedves naplóm! Itt a délelőttök olyan szépek! Legutóbb is erről beszélgettem a malomkővel két szünet között, amikor Balázs bácsi épp a folyosón kapcsolgatta a villanyt. Szokáshoz hűen fél kilenc körül a tizenkettedik néhány dekadens tanulója megérkezett az első órára, ma Szende tanárnő az elnéző ügyeletes. De mit is mondott Czike Gabi bácsi azokról a 300 forintos kínai órákról?
 

A csöngő után az első szünet. Zsivaj, zaj, villanyfény. De hát ettől iskola az iskola. Vagy nem? Néhányan futnak át tornaórára a másik épületbe, van, aki egy bögre kakaóval, ki-ki a maga módján.

Hittan óra a kilencedikben. Ezt onnan tudom, hogy Angyalka lehozta ide hozzám az osztályt, és mint szoborról beszél rólam. Otília nénivel is lejöhetnének egyszer, Szent Gellért szobor rajz-verseny. Nem is rossz ötlet! Az a kár, hogy a gyermekek csak csekély hányada figyel csak oda. Sokan mással foglalják el magukat, és persze másokat. (Nem mintha a felsőbb évfolyamok jó dolgozatokat írtak volna rólam, ők sem jobbak a Deákné vásznánál!) Ejnye. Idáig hallom a véleményüket a következő óráról.

A malomkőről pedig ne is beszéljünk. Megsértődtem rá. Angyalka néni többet mesél róla, mint rólam. Hát egy szobornak már hiúsága sem lehet?

Csend van, látom, amint a kilencedikesek vonulnak fel az órára…