Április 13-án, húsvéthétfőn Aga Utca All Stars koncert lesz a Tamási Alajos Közösségi Házban (1024 Budapest, Margit krt. 23. - a Margit körúti templom mellett) 23h-tól. Előtte is megy már majd a hepaj - lesz minden: moldvai táncház, DJ, olcsó sör.
Gellértes érdekeltségek:
Panni - ének
Lali, gitár és basszusgitár, esetleg vokál.
Gyertek!
Szaknyér olyan jó helynek tűnt, hogy visszamentünk megnézni újra.
Egy legendás gellértes, Szacsvay Gyuszi zenekarának koncertjére hívunk mindenkit. Reméljük, persze, hogy a legtöbbeteknek Gyulánk neve nem ismeretlen, mint ahogy legendás billentyűszólóira is minden bizonnyal mindannyian jól emlékeztek. A Meztelen Diplomaták olyan zenét játszanak, ami még Szapinak is tetszik, pedig ő aztán nem kis ínyenc, ha zenéről van szó. De nem csak ezért éri meg MD koncertre járni: egy ilyen közöségi alkalmon ugyanis olyan gellértes ikonokkal találkozhattok, mint Süttő Dénes vagy Ulicsák Rita, hogy csak egy-két nevet említsünk.
Időpont: április 4., szombat, 21h
Helyszín: Filter Club (Bp. VII. ker. Almássy utca 1.)
Beugró: 400 pénz
Íme diplomatáink zenélés közben:
Tessék tippelni; később megmondjuk.
Bár nem gyakorta, mégis előfordul, hogy nem értünk egyet dolgokban. Az ilyen helyzeteket igyekszünk kerülni, de hát most nem volt más választásunk: el kellett mennünk Pusztacsatárra, hisz ott volt a következő táborhely, kegyhely, vagy mi a szösz. Most hogy a pusztacsatári táborhely ideális vagy sem, göröngyös avagy lapos, alkalmas-e táborozásra, vagy tökéletesen alkalmatlan, eldugott-csendes, vagy túlontúl frekventált... Azt hiszem az a legjobb, ha erről most inkább nem nyilatkozom.
Az úgy volt, hogy traktornyomok ide vagy oda, de lementünk a Rába partjára. Nem láttuk, csak sejtettük a folyó közelségét. Bár cseppet fújt a szél, mégis nagyon kellemes időnk volt. Az erdei úton keletkezett hatalmas kerékvájatok néhol sittel töltöttek voltak ugyan, de így sem beszélhettünk sima útról; inkább arról beszélgettünk, hogy lehet ide lejutni kocsival. Sejtettük, hogy sehogy, de mondjuk ez nem nagyon zavart minket, legfeljebb egy kicsit.
Szappancs sose volt az az ember, aki ne szerette volna a vaddisznókat, bár erről sose beszélt túl sokat senkinek. Azt is mondhatnám, hogy amikor a vaddisznóról lett volna szó, sokkal inkább volt a tettek embere, mintsem szavaké. Egyszer fordult elő vele mindössze, hogy kiborult az a bizonyos pohár, és elszállt. Akkor ezt írta: Ahogy kellemesen sétálunk az erdőben, akármikor előfordulhat velünk is, hogy találkozunk egy vaddisznóval. (...) Aranyos kicsike, egyedül van, sántít is: természetesen megsajnálja az ember. Írt még mást is, de ez most nem olyan lényeges. Ami igazán számít, az az, hogy ma már mindannyian tudjuk: nem feltétlenül kell erdőben sétálni ahhoz, hogy megleljük a mélyén rejtőző sánta kismalacot. Bársonymalac! Selyemmalac! - lelkesedtünk fel mindahányan. Utólag persze rájöttünk, hogy ezek nem létező szavak, de mennyivel hülyébben nézett volna már ki, ha tárgyilagosan csak annyit mondunk: mangalica.
Van úgy, hogy senki bele nem gondol abba, hogy egy olyan pofátlanul egyszerű név, minthogy Vadása-tó, valójában két teljesen különálló tavat jelen. Ennyi még belefér, mondja erre mindig Gabi, de hát mondott ő annyi mást is korábban, hogy miért pont ezt hinnénk el neki. Pedig... Pedig kettő van belőle, na. Persze nem volt ez egy pillanatra sem homokszem olajozott tábornéző gépezetünkben: sose zavart minket az, ha valamiből kettő volt. Van.
Még Szappancs mondta nekem valamikor a 2000-es évek elején, hogy a Szövi számára vért, verejtéket, hovatovább könnyeket jelent. Én - mint oly sokszor - letorkolltam, hogy ne dobálózzon ilyen méretű, s méretéből adódóan fölösleges közéleti toposzokkal, de hát sosem volt úgy, hogy ő erre azt mondta volna, hogy jó, nem. Szokásom szerint újra föltettem a kérdést, hogy mégis, mondjon már valami értelmeset, de ilyenkor Szapi mindig csak még nagyobb hülyeségekkel tetézzi azt, amit már eddig is fölösleges volt - jó, belátom: abban, hogy a kérdésem is fölösleges volt, valahol neki volt igaza. Szóval tudtam, hogy csak hergelem az ilyenfajta légből kapott, s éppen ezért nehezen megfogható konkrétumokkal, de hát mi már csak ilyenek vagyunk: lelkiismeretfurdalás nélkül kérdezünk egymástól lényegtelen dolgokat.
Mintha most azt kérdezném, hogy érdekel-e ez egyáltalán valakit? De aki idáig eljutott, az úgyis nehezen tagadja le, hogy nem, őt aztán nem; aki meg már rég abbahagyta a betűfalást, az válaszolt anélkül, hogy kérdeztem volna. De hogy visszakanyarodjak a lényeghez, végül mindössze annyi történt, hogy amikor a beszélgetés láthatóan mélypontja felé közeledett, Szapi metaforának minősítette a toposz-szót, ami már Gabi türelmét is próbára tette. És egy szóra sem érdemes beszélgetésben nincs annál kellemetlenebb, mint amikor már Gabi is hozzászól, a tőle megszokott őszinteséggel és felülexponáltsággal.
No, nem mintha bármelyikőnknek gondja volna az őszinte megnyilvánulásokkal, egyáltalán nem erről van szó. Csak tudod, ilyenkor már be van kapcsolva a kamera, a felvétel rég elindult, és rájössz, hogy sokkal inkább arról kéne beszélned, hogy egyikünk se hitte volna, hogy létezhet olyan falu, mint Szaknyér.
Szaknyér. Már a neve is olyan hülyén hangzik. Vagy aki szerint nem, az tegye fel a kezét. Vagy mégse, úgyse látja senki, ráadásul abban biztosak vagyunk, hovatovább: egyetértünk, hogy ebben most pont igazunk van. Szaknyér olyan falu, ahol senkit nem zavar, ha valaki a főutca közepére parkol - mivel csak főutca van, de azon se jár senki. Hova is menne: legfeljebb a könyvtár-klubba, a falu egyetlen közintézményébe. Egy falu, ahol bolt - nincs. Kocsma - nincs. Az elmaradhatatlan kékkút - nem működik. Ember - nincs*.
Na, itt kerestünk táborhelyet, ami valljuk be, anélkül is ment volna, ha nem kezdünk el a közéleti toposzok és metaforák sűrűjében céltalanul légamőbázni.
*A 2001-es népszámlálási adatok szerint Szaknyér lakossága 73 fő.
